Dora the explorer :): ...

Hali Mindenki!

Gondolom csodálkoztok, hogy mi történt velem, a héten ez a 3. bejegyzésem, remélem olvastok szorgosan :)?! A cím nem lett túl tartalmas, de talán elárulja, hogy ez a hét, nem túl sok érdekességet rejtett magában, sőt, nem a legjobbakat.. Szokásos hétfővel kezdődött minden, 8:00-5:00pm-ig meló, utána suli, ahova elsőként érkeztem, a tanár már az osztályteremben volt, beszélgettünk kicsit. Majd megérkezett Gabi, uszodás szórólappal a kezében, el akarunk járni majd úszni :). Az órán sem történt semmi izgalmas, minden a megszokott kerékvágás szerint alakult. Kedden szintén ugyanúgy történtek a dolgok, délután mikor evésre került a sort, úgy gondoltam, hogy megkóstolom a mogyoróvajas kenyeret. Ennél rosszabb döntést nem is hozhattam volna, beleharaptam, és azzal a lendülettel szívem szerint kiköptem volna, de lenyeltem.. Soha nem szoktam kaját kidobni, de ezt a szelet kenyeret becsomagoltam, és azzal a mozdulattal kipenderítettem a kukába, mert olyan gusztustalan íze volt, hogy azt elmondani nem tudom.. Áááá, ha most is rágondolok, kiráz a hideg. Eleve amit nem tudok megszokni, hogy a sósat keverik az édessel, múltkor is hasonló volt a szitu, egy kis rágcsálnivalót kívántam, benéztem a szekrénybe, találtam egy kis kekszet, hát az sem az én ízvilágom volt, érdekes fejet vághattam.. /Napközben írt Dana (Cluster meeting, boszniai szimpatikus lány), hogy szombaton elmehetnénk sushizni :). Örültem neki, programom nem volt a hétvégére, na és a sushit sem próbáltam még ki soha :)./ 6pm-ig dolgoztam, de már előtte éreztem, hogy valami nincs rendben.. Letelt a munkaidőm, akkor már nagyon nem voltam jól, úgy éreztem, hogy meg kell látogatnom a mosdót, és hát kijött, aminek ki kellett, azért részletezni nem fogom :).. Megkönnyebbültem, de ezt a folyamatot még 2x megismételtem, akkor már kezdtem aggódni, hogy mi van velem. Éjfél volt, mozgósítottam húgomat, tudtam, hogy ő már fent van, hogy szóljon anyunak, hogy jöjjön skypera. Úgy csináltam, mint valami ovis gyerek, aki egyből anyukáját akarja :). Majd kicsit értekeztünk, megkaptam az anyai jótanácsokat, aztán megpróbáltam elaludni. Semmiképp nem akartam szólni hostéknak, mert már ég a fejem, hogy mit gondolnak, hogy én állandóan betegeskedem, mint már említettem, fejfájós lettem az idő miatt, múltkor a torkom fájt, most meg hánytam.. Nem túl pozitív dolgok, na meg anyukának másnap kellett bemenni az irodába, ami egy héten egyszer van, nem akartam bekavarni, úgy voltam vele, hogy valahogy csak átvészelem a szerdai napot. Ígyis történt, de gyengének éreztem magam, arra vágytam, hogy pihenhessek. Elterveztem, hogy nem megyek suliba, erőm sem volt vezetni, és tényleg csak az ágyamra tudtam gondolni, viszont így kénytelen voltam bevallani, hogy mi van velem, miért hagyom ki az órát. Ahogy végeztem, bejöttem a szobámba, és bedőltem az ágyba, 3 órahosszát aludtam. Majd anyuka kopogtat, hogy minden rendben van-e velem, és csináltak nekem pirítóst, és a kezembe nyomott egy nagy pohár vizet, hogy rengeteget igyak :). Mondom én, hogy én vagyok itt a legnagyobb gyerekük, nem au pairnek jöttem :). Ezt a "kellemes" közérzetet csütörtökön fokozta az, hogy ismét elkezdett bújni a bölcsességfogam, ami kb. már 8 éve szórakozik, na és más bajom is jelentkezett, aminek köszönhetően has- és derékfájásom volt. Komolyan, rosszabb vagyok, mint egy öregasszony, nem tudtam, hogy mi jöhet még a héten... Pénteken már kezdtem emberien érezni magam, munka után el is mentem Targetbe, vennem kellett pár tisztálkodási cuccot, na meg ki is akartam mozdulni kicsit.. Hazaértem, host dad+Kayla megérkezett már, viszont apukának nagyon rossz hangulata volt, így még nem is láttam... Ilyenkor jobbnak érzem ha elvonulok, nekik is lehet bármi problémájuk, nem akarok mindig ott lenni, de azért érdekelt volna, hogy mi a szitu... Szombaton sokáig aludtam, hallottam, hogy a játszószobában vannak, gondoltam átmegyek, megkérdezem, hogy segítsek-e. Kayla pont jött ki, Saraht fogta, de már alig bírta el, megkért, hogy fogjam én :).. Mondjuk nem csodálom, mert már akkora, hogy huh... 5 hónapos, de 9 hónapos ruhákat hord... Kezdek aggódni miatta, ez a tápszeres cucc, hát... Szóval megetettem a leányzót, majd apuka jön fel, és csodálkozik, hogy mit keres szombaton gyerek a kezemben (ezt persze nem mondta, de leolvastam az arcáról)... Úgy csinálnak mikor szabadnapos vagyok, mintha leesne a kezem, ha besegítek kicsit.. Szegény Kaylara csúnyán is nézett, de mondta, hogy a tesója olyan nehéz volt, hogy oda kellett, hogy adja :). Aztán John elkezdte mesélni, hogy a gépük megadta magát, és minden adat elveszett... Képek, dokumentumok, iskolai anyagok, minden, amit el tudok képzelni, teljesen kivolt, ez az idegességnek az oka, amit mostmár teljesen megértek! Reggeltől estig telefonnal a kezében rohangált, intézkedett.. Egész szombaton vártam, hogy Dana írjon, hogy mikor és hol találkozunk, úgy volt, hogy 4-5pm-ig dolgozik, és utána valamikor megyünk vacsizni. Az sms este 9-kor jött, hogy addig dolgozott, így másnap, vasárnap délután találkozzuk, de az sem biztos. Szombat este éreztem már, hogy valami rámtört... igen, talán a hiány... egészen furcsa érzés volt.. nem akartam sírni, de kicsordult a könnyem. Mikor láttam facebookon, hogy mindenki az esti bulira hangolódik, különböző helyeken checkolják be magukat az emberek barátaikkal, én pedig szombat este Amerikában fekszem az ágyamban... Ohhhh, jeeee!!! Végigpörgött minden, főleg a búcsúbulim, hogy mennyire jó volt, azok voltak ott, akik nagyon-nagyon sokat jelentenek nekem, és igen, hiányoznak!! Jobbnak láttam lefeküdni, és nem siránkozni. Vasárnap is sikerült későn kikelnem az ágyból, majd host dad küldött egy smst, hogy hova tette a heti pénzemet, és hogy elmentek templomba. Nem is értettem, hogy miért nem személyesen adta oda, mintha már nem találkoznánk a nap folyamán, kicsit érdekes volt. Majd mikor lementem, akkor ott volt a kocsikulcs is, és összeállt a kép, hogy ők éppen nem tudhatták, hogy mi az aznapi programom, ezért tették ki a pénzemet is, ha éppen elmennék itthonról, míg ők a templomban vannak. Hazaértek, lementem, Johnnak tiszta könny volt a szeme... Nem tudtam megszólalni, annyira meglepődtem, mire ő csak annyit mondott, hogy nagyon szomorú a kutya miatt.. Nem értettem semmit, kérdezősködni sem akartam, de odanéztem, és az egyik kutya csak feküdt, azt hittem elpusztult, majd később kiderült számomra, hogy szerencsére nem!! Persze mikor még azt hittem, hogy meghalt az egyik kutyulimutyuli, kezdtem rosszul érezni magam, hogy 2 héttel ezelőtt a macska, most a kutya, remélem nem gondolnak semmi olyat, hogy én csinálok valamit az állatokkal :D! Heathernek küldtem egy smst, hogy mi történt, de nem válaszolt.. Elég zaklatott lettem én is, annyira érződött az egész hétvége alatt a feszültség.. Annyira nem a megszokott volt, szombaton vacsizni sem hívtak le, minden mintha a feje tetejére állt volna.. Nekem is sok volt már a szobám levegőjéből, apuval beszéltem skypeon, és elkezdtem bőgni... :( Nagyon egyedül éreztem magam, nagyon rossz volt. Ezután bejött Kayla elköszönni, mert John vitte haza, és szorosan megölelt! Esküszöm, az egész hétvégében ez volt a legjobb, ez az egyetlen kis ölelés! Fura, mintha ő is megérezte volna, hogy szükségem van erre, mert eddig soha nem köszönt el, ami őszintén rosszul is esett, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, gyerek :)! Úgy éreztem, hogy mostmár jó lesz kimozdulnom, sétálok egyet egyedül, zenével a fülemben, az legalább kikapcsol! Ballagtam, könnyeimmel küszködve, de arra gondoltam, hogy tudom, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és holnap jobb lesz.. Leültem egy padra az erdő közepén, és csak néztem ki a fejemből, persze az MP3 lemerült... Kb. másfél óra után visszajöttem, a hangulatot megint fagyosnak találtam, feljöttem a szobámba.. Hallottam, hogy valakik jöttek, majd hirtelen elcsendesedett a ház.. Átmentem a játszószobába, kinéztem az ablakon, hosték kint voltak a kutyákkal, meg egy másik család (anyuka, apuka és kb. egy 10 éves kisfiú), akik épp pakolták be a kutyaketreceket az autójukba... Itt már kezdett összezavarodni minden, nem értettem semmit.. Majd látom, hogy John simogatja Mugsy-t, utána Gizmot megpuszilja, és a két kutyát berakják a kocsiba... Nagyra nyílt szemekkel néztem, hogy mi van???!! Elviszik azt a két állatot, akiket annyira látványosan, családtagként szerettek??!! Na és hozzáteszem, hogy én is megkedveltem őket, igazi jófejek voltak.. Elindult az autó, és láttam, hogy mindkettő vörös szemmel jön be.. Sokkolt, és nem tudtam, hogy mit csináljak.. kis idő múlva lementem, marha nagy csend az egész házban.. John kérdezte, hogy minden oké velem? Mondom igen.. Majd mondta, hogy elvitték a kutyákat, tudja, hogy jó kezekben lesznek.. Persze egyből kérdeztem, hogy miért, de annyit válaszolt, hogy hosszú, de túl sok volt.. A bébik születése óta már nem tudtak velük úgy foglalkozni, játszani, sétáltatni stb.. Ennyit tudtam meg.. Annyira borzalmas helyzet volt, annyira, de annyira szerették őket.. Gyors öntöttem magamnak innivalót, de a könnyeim csak úgy áztatták az arcomat, alig vártam, hogy felérjek a szobámba.. Annyira meghatott engem is, arról meg nem is beszélve, hogy mennyire rossz látni, hogy ennyire szenvednek.. :( :( Kicsivel később lementem, a ház csak úgy kong az ürességtől, hihetetlenül furcsa, hiányzik a két lüke boston terrier. Nem tudom mikorra dolgozzák fel, de az anyukára rossz ránézni, teljesen kikészült.. :(

Este beszéltem kicsit tesómmal, lelket öntött belém, na és én is tudom, hogy holnap új nap és hét vár, és ezt a hetet csakis egy sokkal jobb követheti! :)
7pm-kor írt Dana, hogy találkozunk-e vagy már késő van hozzá?! Kisírt szemekkel, egy nem túl jó hétvégét zárva, összeszűkült gyomorral, nem a legmegfelelőbb alkalomnak láttam, így írtam neki, hogy következő héten egyik este, vagy hétvégén ejtsük meg a sushizást! Remélem hamarosan összejön :)!

Remélem azért nem túl depis a bejegyzés, de nem mindig csak vidám dolgok történnek, és ha már blogot írok, akkor a kevésbé boldog perceimet is megosztom veletek! :) Mivel sokat írtam, legközelebb szerintem csak 1 hét múlva jelentkezem, hacsaknem történik valami rendkívüli esemény, szóval csekkoljátok sűrűn az oldalt! :P :)